Alapítói inspiráció
„Istent kereső emberek mindenütt vannak. Bárcsak elérhetnék mindannyiukhoz, és beszélhetnék nekik a végtelen Szeretetről!”
A Notre Dame de Vie Intézet alapítójának, a Gyermek Jézusról nevezett Boldog Marie-Eugène atyának felkiáltása volt ez. Szeminarista évei alatt katonatisztként megjárta az I. világháborút, majd kármelita szerzetesként rendjében számos feladatot és vezető szerepet töltött be, aminek köszönhetően a világ legkülönbözőbb társadalmi, kulturális és egyházi közegében megfordulva szembesült a lelkek szomjúságával.
Alapítói inspirációjának három fő irányvonala volt:
- Mindannyian meg vagyunk hívva az életszentségre, ami a keresztségben kapott kegyelem kibontakoztatását jelenti lelkünkben;
- Keresztény életünk alapja az Istennel való mély és bensőséges baráti kapcsolat, amit a belső imában élhetünk meg;
- A kármelita szentek tanítása nem egy szűk csoport számára van fenntarva, hanem életállapottól függetlenül mindenkinek szól, ezért a kolostorok falain kívül is elérhetővé kell tenni.
„Amikor tudatára ébredünk a keresztségben kapott kegyelemnek, a pecsétnek, amit hordoz, a világosságnak, amit ad, az iránynak, amit kijelöl, a reménynek, amit nyújt, akkor lelkünknek van egy horgonya az életünkben. Nem úgy látszik, hogy elérhetne minket reménységünk elvesztése, sőt úgy tűnik, hogy minden nyugtalanság megnyugszik. Isten megszeretett engem, Isten megadta nekem kegyelmét, Isten hív engem: ő az én reménységem.”
(Részlet Marie-Eugène atya A Lélek Lendületével c. könyvéből)
Szemlélődő élet
„Szűz Mária választotta ezt a helyet, hogy életet adjon itt gyermekeinek.”
Ezt az inspirációt megerősítette három fiatal marseille-i igazgatónővel való találkozása 1929 Pünkösdjén, akik azzal keresték meg, hogy vonzza őket a Kármel, életüket teljesen Istennek szeretnék szentelni, de úgy érzik, hogy a világba szól a hivatásuk. A Szentlélek ott fúj, ahol akar: Marie-Eugène atyának ez idő tájt ajánlottak fel egy birtokot a dél-franciaországi Venasque falu melletti völgyben „kármelita célokra”. Ezen a birtokon található a Notre Dame de Vie, magyarul Életadó Boldogasszony kegyhely, ahová a VI. század óta számtalan zarándok jött és jön a mai napig, hogy rábízza magát Szűz Máriára, aki Jézust, az Életet adja nekünk.
Arra hívta tehát a fiatal lányokat, hogy kármelita őseikhez hasonlóan egyik a másik után eltöltsön itt egy „remete évet”, hogy megtapasztalják a csendet és a magányt. Itt, a sivatagban, a Szűzanya jelenlétében, ahol Isten feltárja magát a léleknek.
„A szemlélődés sokkal egyszerűbb és egyetemesebb, mint gondolnánk. Ez a keresztségi kegyelem gyümölcse, nincs tehát másra szükség, mint e kegyelem kibontakoztatására. (…) Ha hűségesek vagyunk, a Lélek folyamatosan segítségünkre siet majd és munkálkodik megszentelődésünkön, mivel Isten formálja a szenteket. Ez az Istennel való megélt egység nem teljesen tudatos és észszerűen elemezhető, a lélek legmélyén valósul meg, és egyedül a hit által érzékelhető.”
(Marie Pila, társalapító, 1963)
Apostolkodás a világban
„Legyetek az élő Isten tanúi!”
Hivatásunkban a világban való szemlélődő és apostoli élet egységét törekszünk megélni. Az Életadó Boldogasszony kegyhelye vált életünk forrásává, ahova rendszeresen visszajárunk elcsendesedni és feltöltődni. Az itt töltött idő alatt újra elmerülünk Isten és a Szűzanya jelenlétében, megnyugvást és erőt kapunk, hogy Szűz Mária anyaságában kegyelmi módon részesülve a világba visszatérve mi is továbbadhassuk az Életet embertársaink számára.
„Gyertek közelebb a Forráshoz! Bőséges, nem tudjátok kimeríteni, és szomjatokat oltani fogja. (…) A forrás, ami itt fakad, az irgalom Forrása.”
(Boldog Marie-Eugène atya)
